Új jövevény

Ez az esemény még nagyon friss, viszont azontúl, hogy remélhetőleg a médiához is eljut majd, mindenképpen szeretnék róla  én is írni. A feketeözvegy fotózásával egyidejűleg kapott a SZAM (Szombathelyi Arachnológiai Műhely) egy olyan, lakásban fogott állatot, amit még senki nem talált meg Magyarországon. Ez remek alkalmat biztosít arra, hogy az épületlakó pókokról írjak egy kicsit, mielőtt bemutatnám ezt az új jövevényt.

Azt, hogy az ember környezetében számos pók él, nemcsak az tudja, aki pókokkal foglalkozik (az emberrel együtt élő, vagyis szinantróp pókok vizsgálatával már számos kutató foglalkozott, elég Szinetár Csaba és szakdolgozóinak munkáját, vagy Urák Istvánék 2008-as felmérését nézni), hanem az is, aki már húzott arrébb szekrényt. Számos nyolclábú albérlővel osztjuk meg akár a nyolcadik emeleten lévő panellakásunkat is, nem véletlen használják a pókászok a következő bonmotot ismeretterjesztő előadásokon: “mindig van egy pók az egy méteres közelünkben”.
Bár ez a mondat csak félig igaz, az biztos, hogy számos nyolclábú albérlő bújik meg lakásaink háborítatlan zugában. A leggyakoribbak a törpepókok (nem, a feketeözvegy, még mindig nincs közöttük) és a kaszáspókok (ők főleg a pincék, garázsok, padlások lakói), de összefuthatunk az “egérpókkal” (Scotophaeus blackwalli), eretnekpókokkal (Amaurobiidae), ugrópókokkal, csupaszpókokkal is. Azt gondolhatnánk, hogy az épületlakó pókfaunát már jól ismerjük, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az emberi tényező egy erős dinamikával hat rá. A viszonylag jól ismert álkaszáspók-fauna például 2006-ban bővült egy dekoratív mediterrán fajjal, a márványos álkaszáspókkal (Holocnemus pluchei).

Következzen ízelítőnek néhány kép a leggyakoribb fajokról:

A mintás álkaszáspók, a Hoplopholcus forskali, mely pincékben, kerti épületekben gyakori.

Az Amaurobius ferox nemcsak az ember közelében, főként pincékben fordul elő, hanem gyakran találkozhatunk vele kövek alatt is.

Személyes kedvencem a csupaszpók (Scytodes thoracica), amely a csáprágóiból méreggel kevert ragadós fonalat “köp” az áldozatára. Eközben az előtestét is rázza, így a fonal cikkcakkban borítja be a testméretének megfelelő zsákmányállatait, a muslincákat. Fürdőszobákban, vagy a tapétán lassan mászva lehet látni.

A pamatostérdű derespók (Uloborus plumipes) ezen példányát egy IKEÁban kiállított széken fogtam.

A színészpók (Salticus scienicus) házak falán gyakori. Nevét onnan kapta, hogy a zsákmányát komikusnak ható mozdulatokkal cserkészi be, ami hasonlít a színészek eltúlzott gesztikulására.

Inkább kertes házakban, verandás lakóépületekben bukkannak fel ideiglenesen a farkaspókok különböző képviselői, de ők csak ideig-óráig maradnak, így nem tekinthetőek szinantrópnak. Ezt a farkaspókot is csak azért mutatom be itt, mert a nagytermetű fajok, így ősszel elég sok riadalmat keltenek, ha betévednek a házba.

------------------------------------------------------------------------------------------

Természetesen az, hogy a lakás hol található, szintén befolyásolja azt, hogy milyen pók választ minket lakótársnak. Az ország turisztikai, logisztikai jellemzői is befolyásolják a jövevények számát. Az is logikusnak tűnik, hogy az ország pókfaunája talán így bővül a legegyszerűbben. A mintegy 5 éve, tőlünk nyugatabbra, Svájcban, a tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana) jelent meg, feltehetőleg a mediterrán üdülőkből hurcolták be a nyaralók. Ott ugyanis a házakba költözik be telelni ez a farkaspókokra nagyon hasonlító, velük rokonságban lévő, ugyanakkor szövőlapos, kusza hálót készítő, nagyméretű pók. Mára már kijelenthető, hogy megtelepedett, ami viszonylag sűrűbben történik meg, mint a “vadonban” életteret keresők esetében. A fajt a tengerentúlra is sikerrel exportálták, az USÁban 1990es évek közepén észlelték előszőr, és azóta kaliforniai kollegáim komoly program keretében próbálják feltérképezni a terjedést, ami érdekes módon Nyugatról indult. Az azóta már Németországban és Olaszország északi részén is megtalált, Belgiumban, Angliában megtelepedett pókfaj megérkezett Magyarország nyugati felébe is, Szombathelyen hoztak be azonosításra Dr. Szinetár Csabának egy nőstény példányt.

Tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana)

Mint látható, a nálunk gyakori farkaspókok karcsúbbak (figyeljük meg a lenti összehasonlító képeken hazánk egyik Alopecosa faját), a tömzsibbnek ható álfarkaspókkal szemben, amely diszkréten ugyan, de meglehetősen dekoratív. Dániában és az USÁban is fotóztam több példányát, és bár egy ilyen fotózás meglehetősen próbára teszi a pók türelmét, soha egyetlen támadó jellegű mozdulatot nem tettek. Saját tapasztalatom szerint a szelíd pókok közé tartoznak, amik azt is nyugodtan tűrték, ha kézzel fogtam meg őket. A kezünkön mászva puha, majdnem óvatos lépésekkel, de villámgyorsan mozognak. A legfőbb különbség azonban, a fogóháló készítése (bár trópusokon léteznek ilyen farkaspókok is, pl. a Verrucosa génusz tagjai, melyek fogóhálót szőnek). Ez egy keszekusza selyemtömb, melyet Spanyolországban pl. az ablakok közé feszítenek ki.

A hazánkban is gyakori farkaspókfajok nyúlánkabbaknak tűnnek karcsúbb testük és hosszabb lábaik miatt, mint a Zoropsidae család tagjai, ahová az álfarkaspók is tartozik.

Mivel ez a blog szeretné közelebb hozni ezeket az állatokat mindenkihez, és hasznos tanáccsal ellátni mindenkit, ezért ide is szúrnék egy javaslatot. Szinte minden pókot egyszerűen el lehet fogni egy üvegpohár és egy evőeszköz (kanál, villa, stb.) segítségével, és egy mozdulattal ki lehet tessékelni őket a lakásból, amennyiben zavar a jelenlétük. A hálókészítő pókok legnagyobb ellensége a gyakori takarítás (igen, az ágy és a radiátor alatt is), és ha nagyon zavarna minket az alkalmanként betévedő póklátogató, akkor az ablakokon legyen szúnyogháló is. Magyarországon mintegy 4-5 olyan pókfaj fordul elő, aminek potenciálisan kellemetlen tünetű marása van, ezek pedig nem szoktak sűrűn lakásokban előfordulni.

Az emailcímemre (tszuts@gmail.com) nyugodtan lehet fotót küldeni amennyiben valakit érdekel, hogy milyen pókot fogott a lakásában. Egy biztos, az élete továbbra sem forog veszélyben senkinek.